Zene

A Bartók Maraton egy érdekes része volt az az interaktív foglalkozás-sorozat, amely az Országos Bartók Képzőművészeti Pályázat díjazott alkotásaiból készült molinók és az azokat ihlető Bartók művek összekapcsolásáról szólt.
A díjazott alkotásokból 10 darabos molinósorozat készült 4-6 képpel, amelyről egy-egy képzőművész és zenész Kolléga tartott előadást. A szaktanári tárlatvezetés és Bartók művek ismertetése, a színpadi művek története, életrajzi kiegészítéssel, beszélgetéssel, rajzzal mindenütt felkeltette az érdeklődést és különböző hatásfokkal illeszkedett bele a helyi eseményekbe.
Ahol voltak képzőművészetet, zenét tanulók ott jobban, másutt kevésbé.
A foglalkozásokat megörökítő fényképeken érdekes volt látni, hogy mily módon keveredtek a gyakorlatban a zenei és képzőművészeti elemek Bartók kapcsán.
A sorozatotok koordinálását felvállaló kollégák kreativitásának hála a négy csomópontból - Csorna, Zalaegerszeg, Balassagyarmat, Eger - kiinduló program 32 kis iskolába jutott el nagyrészt hátrányos helyzetű területeken.
Az összesen 11 (4 képzős, 7 zenész) kolléga által megvalósított sorozatot több mint 2000 gyerek nézte, hallgatta „tevékenykedte” végig az alábbi iskolákból:

Bővebben...


2016.11.25.
Budapest XV. Hubay Jenő Zeneiskola - a „Bartók Maraton” sorozat nyitó rendezvénye
Beszámoló
 
2016.11.19.
Miskolci Egressy -Erkel Zeneiskola - „Magyar Dallamok” I. Miskolci Tehetségnap
Beszámoló
 
2016.12.08.
Miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és AMI - Bartók Béla Népdaléneklési Verseny
Beszámoló, képek
 
2017.01.11. - 2017.02.27.
Farkas Ferenc Zeneiskola - Bartók Maraton, Eger
Beszámoló, előadás fotó, koncert fotó, vetélkedő fotó, videó
 
2017.01.23. - 2017.02.23.
Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola - Bartók Maraton, Nyíregyháza
Beszámoló, képek
 
2017.01.17. - 2017.04.05.
Budapesti Járdányi Pál Zeneiskola - Bartók Maraton rendezvénysorozat
Beszámoló, plakát, plakát2, képek
 
2017.02.13., 2017.02.15.
Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola - „Bartók 135” projekt
Beszámoló
 
2017.02.17.
Keszthelyi Festetics György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola - Bartók Maraton, Keszthely
Beszámoló, képek
 
2017.03.06. - 2017.03.21.
Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola - Bartók Maraton
Beszámoló, videó: http://zegtv.hu/bartok-maraton-zalaegerszegen/ 
 
2017.03.16.-17.
Budapesti Weiner Leó Zeneiskola és Szakgimnázium - Bartók Akadémia
Beszámoló
 
2017.03.18.
Takács Jenő AMI Szentgotthárd - Bartók Emléknap Szentgotthárdon
Beszámoló
 
2017.03.21.
Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola - Bartók Maraton, Szigetvár
Beszámoló
 
2017.03.22.
Budapest XIX. Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola - Bartók Maraton
Beszámoló
 
2017.03.22.
Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és AMI - Bartók-nap
Beszámoló
 
2017.03.23.
Kazincbarcikai Kodály Zoltán AMI - Bartók Maraton
Beszámoló, képek
 
2017.03.23.
Budapest VI.- Tóth Aladár Zeneiskola - „Játszani is engedd” program
Beszámoló
 
2017.03.23.
Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola - Bartók Maraton
Beszámoló
 
2017.03.24.
Szegedi Király-König Péter Zeneiskola - Bartók Maraton
Beszámoló
 
2017.03.25.
Tatabányai Erkel Ferenc AMI - Kodály-Bartók Maratoni Koncert
Beszámoló, plakát
 
2017.03.27.
Budapest XI. Bethlen Gábor Újreál Alapítvány - Bartók, ahogy Te szereted
Beszámoló
 
2017.03.29. - 2017.04.02.
Budapest XVII. Bartók Béla Zeneiskola - „Bartók Béla Zenei Napok 2017.”
Beszámoló, plakát
 
2017.03.28.
Ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola - „Bartókoskodunk”
Beszámoló
 
2017.03.28.
Püspökladányi Csenki Imre AMI - „Gyökerektől a tiszta forrásig”
Beszámoló, képek
 
 

 
A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége a „Bartók 135” program keretében Bartók Béla tiszteletére képzőművészeti pályázatot hirdetett az alapfokú művészeti iskolák tanulóinak.
A pályázat célja a zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató életpályájának és műveinek, a tágabb tanulói körben való megismertetése és komplex művészeti feldolgozása volt; témája az egyik művére illusztráció készítése és/vagy a választott zenemű hatására képzőművészeti alkotás létrehozása.
A képzőművészeti pályázat négy korcsoportban és három (grafika, festészet, szobrászat) kategóriában került meghirdetetésre.
Az alkotások bármilyen szabadon választott grafikai, festészeti vagy szobrászati technikával, anyagokkal készülhettek.
 

Bővebben...


A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége az
Országos Bartók Képzőművészeti pályázat kiállítással egybekötött Díjátadó Ünnepségét,
a Budapest, XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában
2017.március 24-én 14 órai kezdettel rendezi meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Bővebben...


 

A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége „Játsszunk Bartókot! Bartókkal – Bartókról” címmel országos vetélkedősorozatot hirdet két korcsoportban; az iskolák 6-8., illetve 9-12. osztályos tanulói részére.

A vetélkedő célja Bartók személyének, művészetének, pedagógiai és tudományos munkásságának teljesebb megismerése.

A három fordulós vetélkedősorozatban az általános-, közép-, és alapfokú művészeti iskolák tanulói vehetnek részt.

Egy iskola korcsoportonként csak egy-egy 6 fős csapatot indíthat. A két korcsoport vetélkedőjére egy helyszínen, egymást követően kerül sor.

Bővebben...


A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége meghirdeti a " Bartók 135" és a
" Bartók Maraton" program keretében " Játszani is engedd" címmel  a következő Bartók kurzust.

Bővebben...


„Bartók 135” Felhívás a „Bartók Maraton” rendezvénysorozatban való közreműködésre

A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége Bartók Béla születésének 135., halálának 70. évfordulója kapcsán felhívással fordul a magyarországi zeneiskolák felé, hogy rendezvénysorozattal segítsük Bartók Béla, mint zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, művészetének, pedagógiai és tudományos munkásságának teljesebb megismerését.

Bővebben...


A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, Bartók Béla zeneszerző és zongoraművész tiszteletére,

képzőművészeti pályázatot hirdet az alapfokú művészeti iskolák tanulóinak, több korcsoportban.

Pályázati kiírás

 

 
 
 
emmi logo
 
Lap teteje