Versenykiírás - Fölszállott a páva 2016

Az MTVA és a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – újból meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyt a gyermek-korosztály részére.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

• A versenyt a népzene és a néptánc területén tevékenykedő szólisták és együttesek számára írjuk ki.
• A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal, népi játék bármely tájegységhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.
• A versenyen olyan személyek vehetnek részt, akik 2002. január 1.–2010. január 1. között születtek (6–14 évesek). Ettől kizárólag zenekarok esetében lehet eltérés, ahol 4, 5 vagy 6 fős zenekari felállás esetén 1 fő, 7 fős zenekari felállás esetén 2 fő lehet idősebb, de legfeljebb 2000. január 1. után született személy.
• Egy személy legfeljebb két kategóriában nevezhet.
• Más műfajok stíluselemeit, hangszereit, motívumkészletét vagy elektronikát használó feldolgozásokkal pályázni nem lehet.
• A verseny során legalább három különböző produkció bemutatása kötelező a döntőig jutó résztvevők számára, vagyis a televíziós fordulókban (elődöntő, középdöntő, döntő) más-más produkciót kell előadni.
• Az értékelésnél előnynek számít, ha a versenyző a televíziós fordulók során más-más tájegységek népművészetét mutatja be, továbbá előnyt jelent a saját tájegység hagyományainak bemutatása, az előadók életkori sajátosságainak figyelembevétele, a gyermekfolklór műfajainak és a hagyományos gyermekélet szokásainak megjelenítése.
• A versenyre nem jelentkezhetnek a Fölszállott a páva 2015 középdöntőbe jutott versenyzői.

KATEGÓRIÁK

NÉPZENE

1. Énekes szólisták és énekegyüttesek
Az énekes kategóriában egyszemélyes vagy csoportos műsorszámokkal lehet jelentkezni. A csoportok között a versenyen legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb három perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott népdalok stílushű előadásmódja, az előadók egyéni, művészi kisugárzása illetve az énekegyüttesek esetében a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága.

2. Hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek
A hangszeres kategóriában egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, az autentikus népzene szólóhangszereinek bármelyikével vagy csoportos produkciókkal, mely esetben a versenyen legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb három perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, az előadó egyéni, művészi kisugárzása, illetve csoportos jelentkezők esetében az együttesen belüli együttműködés kidolgozottsága. A hangszeres szólistáknak a területi válogatókon és a verseny további fordulóiban igény szerint zenekari kíséretet biztosítunk.

NÉPTÁNC

3. Táncos szólisták és táncospárok
A táncos szólisták és táncospárok fordulónként egy-egy produkciót állíthatnak össze minimum másfél perc, maximum két perc időtartamban, melynek táncai, illetve azok motívumkészlete egyazon régió hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik esztétikai értéke és stílushű előadásmódja, valamint az előadók egyéni, művészi kisugárzása, továbbá a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értéke.

4. Néptáncegyüttesek
A néptáncegyüttesek kategóriájában jelentkező csoportok maximális létszáma 30 fő. Az együttes fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhet maximum négy és fél perc időtartamban, melynek táncai (illetve azok motívumkészlete) egyazon tájegység hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik, illetve a bemutatott koreográfiák esztétikai értéke (beleértve a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értékét), a néptáncanyag hiteles, stílushű megformálása, illetve az együttes művészi összhatása.

Zenei kíséret a táncprodukciókhoz
A vetélkedő élő adásaiban a néptánc-produkciókhoz igény szerint zenekari kíséretet biztosítunk.

A VETÉLKEDŐ TERVEZETT LEBONYOLÍTÁSA

1. Pályázatok beküldése (2016. április 10-ig)
A vetélkedőre a pályázók 2016. április 10. éjfélig jelentkezhetnek a Hagyományok Háza honlapjáról ( www.hagyomanyokhaza.hu ) és a www.folszallottapava.hu ÂÂÂ oldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videofelvétel, továbbá fényképek) mellékelt csatolásával.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy produkció maximum 7 perc időtartamú, értékeléshez megfelelő minőségű demófelvételét (hang- vagy videófelvétel, melyet kérünk az on-line regisztrációs rendszerbe mp3, illetve mp4 formátumban feltölteni, vagy a YouTube-ra/egyéb videómegosztóra való feltöltés után a linket megadni), 1 db fotót a versenyzőről és a kitöltött jelentkezési lapot. A demófelvétel a jelentkező bemutatkozását szolgálja, az azon bemutatott produkciónak nem kell feltétlenül megegyeznie a verseny későbbi szakaszában bemutatni kívánt versenyszámok bármelyikének tartalmával. Nem megfelelő minőségű demófelvétel esetén a szervezők hiánypótlást kérhetnek. A demófelvételen csak a versenybe jelentkező személyek szerepelhetnek, és a felvétel kizárólag a választott kategória versenykiírásának megfelelő produkciót tartalmazhatja. A demófelvétel nem tartalmazhat egy évnél régebben rögzített produkciót.
A jelentkezéssel kapcsolatban további információ kérhető a Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. e-mail címen. A gyakori kérdések vitafóruma a http://www.facebook.com/folszallottapava oldalon követhető.
A demófelvételeket elbíráló zsűri a pályázati anyag alapján dönti el, mely produkciókat hívja el a területi válogatók színpadi megmérettetéseire, az eredményről e-mail-ben értesíti a jelentkezőket 2016. május 1-ig.

2. Területi válogatók (2016. május - június)
A továbbjutott versenyzők területi válogatókon, színpadi produkciók keretében mutatják be versenyszámaikat. A területi válogatók 2016. május-június hónapban zajlanak.
A területi válogatókon a jelentkezők nem számíthatnak költségtérítésre.
A válogatók során az MTVA stábja forgat a helyszíneken, és a későbbiekben összefoglalóban tájékoztatja a tévénéző közönséget. A válogatókról továbbjutó versenyzők a televízió által 2016 novembere és decembere folyamán teljes terjedelemben sugárzott fordulókban (elődöntők, középdöntők, döntő) kapnak megmutatkozási lehetőséget. A televíziós fordulókban szereplő versenyzőknek útiköltség-térítést, szállást és étkezést biztosítunk.
A verseny győztesei értékes díjazásban részesülnek.

Budapest, 2016. március 10.

MTVA Hagyományok Háza