A 2016. november 6-án elhunyt Kocsis Zoltán búcsúztatására november 19-én (szombaton) kerül sor a Liszt Ferenc Zeneakadémia Aulájában, ahol tisztelői 8.00 és 12.00 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál fehér rózsával vagy kardvirággal.
Beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Kurtág György zeneszerző, dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.
Az elhunytat Magyarország Kormánya, Budapest Főváros, a Nemzeti Filharmonikusok és a Liszt Ferenc Zeneakadémia saját halottjának tekinti.
Technikai információ: A beszédeket, melyek a Zeneakadémia Aulájában 13 órakor, a meghívottak előtt hangzanak el, az épület előtt elhelyezett kivetítőn lehet követni.