Tusa Erzsébet Budapesten született 1928. január 5-én, és 1948-ban diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Dániel Ernő és Kadosa Pál tanítványaként. Szombathely, Győr és Sopron után 1961-től 1968-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanára volt, közben az Országos Filharmónia szólistája lett 1967-ben. 1976-tól 1983-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetében tanított. 1989–2004 között a tokiói Musashino Zeneakadémia vendégprofesszoraként is oktatott, és – 1990-től 1996-ig – a Magyarországi Zenetanárok Társaságának elnöki tisztét is ellátta. Több kontinens számos országában hangversenyezett, mesterkurzusokat vezetett Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Portugáliában, Japánban, Új-Zélandon és Ausztráliában.    Zongorajátékát számos hanglemezfelvétel örökíti meg, előadó-művészetében különös hangsúlyt kapott Bartók és Liszt életműve. Zongoraművészi karrierje mellett a zeneelmélettel is foglalkozott (férje, Lendvai Ernő zenetudós révén). Rendkívüli jelentőségűnek tartotta a zenében megjelenő aranymetszés elvét, amelyről így fogalmazott egyik írásában: „… a zene, amely amúgy is univerzális törvények hordozója, még szorosabb kapcsolatot mutat mind a fizikai, mind a szellemi világrenddel.” Világszerte megbecsült művészeti munkássága elismerésre talált: 1968-ban Liszt Ferenc-díjjal, majd Érdemes Művészi címmel tüntették ki, illetve Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal is jutalmazták. 2003-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, és a főváros XII. kerületének díszpolgárává is avatták. Lendvai Tamás, a művésznő fia, aki egyúttal a Zeneakadémia oktatója is, közölte, édesanyját hosszú betegség után érte a halál. Tusa Erzsébet feledhetetlen tanáregyéniség volt. Mély fájdalommal búcsúzunk.

forrás: zenekademia.hu