Zene

A New Millenium Nemzetközi Akadémia (NMIA) minőségi oktatást és online tanulási lehetőségeket kínál feltörekvő kreatív művészeknek, akik egy mesterkurzus keretein belül tanulhatnak világhírű zenészektől, művészmenedzserektől és szakértőktől.

A budapesti mesterkurzusra július 15-ig várják a jelentkezéseket az alábbi oldalon, további információ pedig a Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.  e-mail címen kérhető.


A Magyar Kórusok,Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége 2022. június 19-én vasárnap 19 órakor Ünnepei Hangversenyt rendez a szövetség működésének 50. évfordulója tiszteletésre a Zeneakadémia Nagytermében.

Meghívó


Miből lesz a cserebogár, avagy IV. Óbudai ZeneZug Fesztivál a Budapesti vonósokkal

A Budapesti Vonósok ZeneZug Fesztiváljának egyik fő jelentősége, hogy zeneiskolás fiataloknak ad lehetőséget arra, hogy zenekarral játszhassanak. Az előző három fesztiválon is óriási sikert aratott ez a kezdeményezés, hiszen a fellépők közül szinte mindenki első ízben játszott zenekari kísérettel, amely hatalmas kihívás és egyben óriási élmény volt a gyerekek számára. A családok és barátaik pedig tiszta szívből ünnepelhették újdonsült szólistáikat.

A Budapesti Vonósoknak is nagy dolog gyerekeket kísérni, hiszen ez igazi kuriózum, és sok esetben igen nagy tehetségek mutatkoznak be mindannyiunk nagy örömére!

A ZeneZug többi programját is szeretettel ajánlom. Biztos vagyok benne, hogy aki eljön a Fesztiválra, az sok-sok élménnyel gazdagodva fog onnan hazamenni.

Plakát



4 / 17 oldal

Lap teteje