Felhívás Nyomtat
2010 február 22., hétfő 18:11
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége országos hangszeres zenei versenyt hirdet zeneiskolásoknak
„A Fesztiválzenekar a zeneiskolásokért” címmel
A verseny célja a magyar zeneoktatás eredményeinek bemutatása, a tehetség kutatás, tehetség gondozás feladatainak támogatása, a tanulóknak bemutatkozási lehetőség, a tanáraiknak és iskolájuknak a nyilvánosság biztosítása.
 
A verseny kezdeményezőjének, Fischer Ivánnak ezzel kapcsolatos üzenete:
“A magyar zeneiskola-hálózat páratlan érték, nemzeti kincs. Rendkívül fontos, hogy minden magyar gyerek előtt nyitva álljon az a lehetőség, hogy zenét tanulhasson. Meggyőződésem, hogy a kimagaslóan tehetséges gyerekek bemutatása inspirálni fog gyerekeket, pedagóusokat, szülőket, fenntartókat, akik a jövőben is megtöltik  zeneiskoláinkat muzsikával és jókedvvel.”
 
A verseny két fordulós.
 
1. forduló – tervezett időpontja 2010. május
A válogató anyaga egy önálló hangszeres mű, vagy nagyobb mű néhány tételének előadása kotta nélkül zongorakísérettel.
A játékidő tartama max. 8 perc
 
 
2. forduló – tervezett időpontja 2010. október
Egy önálló zenekari kíséretes mű, vagy egy versenymű egy tételének előadása kotta nélkül, zongorakísérettel.
A játékidő tartama max. 12 perc
 
 
Döntő (gálahangverseny) – tervezett időpontja 2010. december 3.
Egy önálló zenekari kíséretes mű, vagy egy versenymű előadása a Budapesti Fesztiválzenekar közreműködésével.
 
 
A verseny leírása
 
A versenyen kortól függetlenül részt vehet bármely magyarországi zeneiskola - alapfokú művészetoktatási intézmény - növendéke, amennyiben a verseny ideje alatt (tehát a 2009/2010 és a 2010/2011 tanévben is) a zeneiskolában tanulói jogviszonnyal rendelkezik.
 
A versenyen nem vehet részt, aki bármely szakon zeneművészeti szakközépiskolai oktatásban, vagy zeneművészeti felsőoktatásban részt vesz, vagy részt vett.
 
Az 1. fordulóra a versenyre jelentkezők területi eloszlása alapján regionális válogatók formájában május hónapban 5-7 helyszínen kerül sor. A válogatókat három fős utazó zsűri értékeli.
 
A 2. fordulóban mintegy 30 tanuló részvételére számítunk. Ők 3-4 csoportban mutatják be műsorukat, melyeket Fischer Iván zeneigazgató úr vezette zsűri értékel. E koncertek helyszíne Budapest.
A döntőbe (gálahangversenyre) bejutó 3-5 tanuló Fischer Iván vezényletével, a Budapesti Fesztiválzenekar közreműködésével mutathatja be műsorát.
 
A zsűri döntése végleges, ellene kifogással élni nem lehet.
 
 
Versenyprogram választás:
 
Az 1. forduló anyaga tetszőleges, de a 2. fordulóba továbbjutóknak célszerű ugyanazon versenymű tételeiből választani, amellyel a döntőre (gálahangversenyre) is készülnek. A művek véglegesítésére a továbbjutókkal (a szólamanyagok beszerzése érdekében) a Budapesti Fesztiválzenekarral egyeztetve kerül sor.
 
 
A verseny fővédnöke:
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke
 
A verseny védnökei:
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója
Schiff András zongoraművész
 
 
Jelentkezési határidő (postabélyegző kelte): 2010. március 16.
A késve érkező jelentkezéseket nem tudjuk figyelembe venni!
 
 
 jelentkezési lapot   (szövegre kattintva letölthető), kérjük ajánlott levélben megküldeni a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége címére: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.