nyitomontazs

A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a tehetségsegítés fejlesztése, a tehetségek felismerése, folyamatos támogatás biztosítása a tehetségsegítés minden területén. A pályázók a Nemzeti Tehetség Program keretében tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához és hasznosulásához. A program forrásának egyik felét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások teszik ki, ezt a Kormány ugyanakkora támogatással egészíti ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési programja alapján 13 nyílt pályázati kiírást hirdet meg.

A felhívások a Nemzeti Tehetség Program, Felhívások menüpont alatt vagy az alábbiakban érhetőek el.

Felhívások


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatására.

A pályázat kódja: NTP-TFV-19
Benyújtási határidő: 2019. július 15.

Felhívás


Nemzetközi képzőművészeti verseny 4-20 év közötti fiataloknak Macedóniában.

Jelentkezési életkor: 4-20 éves korig

Jelentkezési határidő: 2019.február 20.

Eredményhirdetés: 2019. május 23-30. között megrendezésre kerülő gyermekművészeti fesztivál keretében.

Pályázati kiírás

Felhívás (angol)

Egyéb információ

Egyéb információ 2


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programja alapján 21 nyílt pályázati kiírást hirdet meg.

Bővebben...


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programja alapján 21 nyílt pályázati kiírást hirdet meg.

Bővebben...

1 / 2 oldal

Lap teteje